Jujj, de izgi!

Lehetetlen fantáziám legszebbjeiből... 

Ne menekülj!

Dorka kábultan mászott ki az ágyból. Péter mélyen aludt, csak lassan fordult át egyik olaláról a másikra. A fiatal nő óvatosan tapogatózott a sötét szobában, miközben egyik kezét hasára helyezte. Még az előszobában sem kapcsolt lámpát. A fürdőszobába lépett, és leült a fürdőkád szélére. Már nem sírt, már nem tudott sírni, csak bámult bele a tükörbe, amiből egy elkeseredett, tanácstalan nő nézett vissza rá. Az élete romokban hevert. Úgy érezte most tényleg képtelen jó döntést hozni. Néha az ajtó felé nézett. Péterre gondolt, szerette őt, teljes szívéből. Mint még eddig soha senkit.  Az egyik kezében egy kést szorongatott, a másik markában pedig néhány nyugatót tartott. Biztosra akart menni. De rettegett, nagyon. Az éles kést csúklójához szorította és megvágta magát. Ekkor már nem bírta tovább, és hangosan felkiálltott, tele félelemmel és kétségbeeséssel. Péter ijedten rohant szerelméhez, aki épp a pirulák után nyúlt, de ideje már nem volt bevenni. A riadt férfi kiütötte a gyógyszereket Dorka kezéből és szorosan ölelte magához imádott kedvesét.

-Meg akarok halni! - kiáltotta a fiatal nő.

-Semmi baj, semmi baj, minden rendben lesz. - nyugtatta a férfi szerelmét. - Boldogok leszünk, ígérem, mi hárman. - tette kezét a nő hasára. Majd az épp hogy megvágott csuklót tekerték lassan körbe. A hálószobába mentek és Dorka az ágy szélére ült.

-Miért Dorka? - nézett értehetlenül a férfi.

-Sajnálom. - azzal átölelték egymást és mély álomba zuhantak. Éjszaka mindkettejük arcán ott ragyogott az a könnycsepp, mit a másikért ejtettek.

Viszonzatlan szerelem

Egyszer volt, hol nem volt, valahol egy messzi vidéken, ott, ahol minden csodás, talán az álmok birodalmában, vagy a csodák földjén élt egy szépséges királylány. Miután elvesztette édesanyját, apja a király, újra nősült, hogy egyetlen leánya igazi családban nőjön fel. Csak hogy, mint az lenni szokott nem a megfelelő asszonyt választotta, hanem egy gonosz boszorkányt, akinek csakis önmaga volt fontos. Nem telt el sok idő és néhány egyszerű varázslattal megbolondította a királyt, aki később minden helytelen döntésében támogatta nejét. Így elküldte a királylányt egy nagyon messzi toronyba, mivel a boszorkány ezt tanácsolta neki. Teltek a napok a hetek a hónapok, és a leány, nagyon magányos volt. Nem volt senki sem rajta kívül a toronyban, csak egy óriási sárkány vigyázott rá. Tüzet okádott és féltve őrizte a királylány álmait is. Nagyon sok királyfi próbálta őt legyőzni, de mind sorra kudarcot vallottak. A fenevad kezdett valami egészen különöset érezni a szívében. Lassan beleszeretett a királylányba, de nagyon szomorú volt, hiszen jól tudta, más a világuk. Mikor látta a lány szomorúságát, bánatát, a sárkány úgy döntött, boldoggá teszi. A szomszéd ország királyfija is szerencsét próbált, hiszen kicsi korától kezdve rajongott a királylányért. Látva ezt a sárkány nem tett semmit, hagyta, hogy megmentsék imádott nőjét. Végignézte, ahogy élete szerelme elvágtat a torony kapujából egy dalia lovaggal. Ő pedig szomorúan tekintett utánuk.

A királykisasszony pedig boldogan élt férjével, miután megtörték a boszi átkát, és mit sem sejtett arról, hogy valahol messze, nagyon messze, azon a helyen, ami számára maga volt a pokol, él valaki, valaki, aki talán nem olyan szép, nem olyan nemes, de szíve minden szeretetével érte rajong.

Nos, milyen ironikus is tud lenni a szerelem. Lefordítva ezt a mindennapi élet történéseire: emberek vagyunk, látszólag egyformák, mégis mennyi minden megkülönböztet minket egymástól. Rang, külső tulajdonságok, siker, pénz, életszínvonal. Egy csúnya nem szerethet egy szépet, egy szegény nem szerethet egy gazdagot. Csak mindez akkor fáj igazán, amikor rájövünk, a szívnek nem lehet parancsolni.

Mese...?!

- Papa, én nem hiszek a tündérekben!  -  mondta a kis Emili, miközben könnye lassan végigfolyt rózsapiros, selymes orcáján.

Ekkor, valahol a világ másik végén egy lassan fénylő csillag kezében meghalt az utolsó tündér is. Teste hosszú utat tett meg az égbolt kékjéről, míg nem egy öreg indián udvarán landolt egy láda tetején. Az idős ember fafaragó volt. A dobozban a munkáit tartotta. nem hitt a szemének, amikor meglátta az apró szépséget. Nem tudta mi az, de úgy gondolta, hogy a kis unokájának ajándékozza majd. A kunyhó egyik sarkában lévő tűz mellé helyezte a tündért, körberakta mindenféle színes tollal és csontokkal. Másnap reggel döbbenten figyelte az öreg indián, hogy a kicsi lénynek nyoma veszett. Kereste mindenhol, de sehol nem találta. Nagyon szomorú lett, mert eszébe jutott, hogy így már nincs semmi, amit a kis unokájának adhatna. Mivel még jól emlékezett a tündérre, így azaz ötlete támadt, hogy farag egy ugyan olyat fából. Nekilátott. Serényen dolgozott, és lám, hajszál pontossággal kifaragta a tündért. A kislány nagyon örült az ajándéknak, de nem vigyázott rá eléggé. Egyszer elhagyta. A fatündér évszázadokon keresztül sodródott a civilizációval, majd egy régiségkereskedő boltjában kötött ki, de csak a két szárnya. Miután ő megtudta, hogy értéktelen, gyorsan megszabadult tőle. Egy nemesi származású ember járt épp akkor az üzletben, aki a lányának akart valami különleges ajándékot venni. A tündérszárnyat medálnak nézte, a régiségkereskedő pedig kihasználta a kínálkozó lehetőséget és jó áron eladta az egyik darabot az elegáns úri embernek. A másik szárny évekig lógott a bolt kirakatában. Eközben a nemes lánya, akinek mindig a nyakában lógott a medál, nem öregedett. Ugyanolyan szép és fiatal maradt, mint azon a napon, amikor a tündérszárnyat kapta az apjától. Évek múltán felkeresett egy bölcs öregembert, aki megsúgta neki, hogy a medál párja nélkül a fiatal nő sosem lehet boldog. A hölgy nem értette a bölcs szavait. Ismét hosszú esztendők teltek el. A nemes lánya nem öregedett, de nem is volt boldog. Mindene meg volt pedig. Pénz, jó élet, semmiben sem szenvedett hiányt. De nem találta meg a szerelmet. Bánatában a tengerbe vetette magát. Mikor felébredt egy rozoga hajón feküdt, s fölötte állt valaki, akinek a szeme úgy ragyogott, mint valamennyi csillag az égen. A férfi nyakában ugyanolyan tündérszárny lógott, mint az övében. A nő ekkor értette meg a bölcs szavait. Soha többé nem hallottak, sem a férfiről, sem a nőről. Úgy tartja a mondás, hogy tündérek lettek. Ettől a naptól kezdve pedig, ahányszor egy kisgyermek azt mondta, hiszek a tündérekben, valahol, az ég valamelyik csillagának a kezében megszületik egy aprócska tündér.

A HuPont.hu ingyen weblap készítő egyszerű. Weboldalak létrehozására: Ingyen weblap

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat